II.                FELVONÁS

Giccs

1. jelenet: A budai Mátyás-templom előtt

Lucheni:                    Erre csak, erre csak, apraja-nagyja,
miközben a katedrális mélyén,
ezen a nevezetes órán: ezernyolcszáz-hatvanhét júliusában

                                    Bécs nagyura, Franz Joseph,
meg a páratlan, szép, kicsiny Elisabeth
már magyar királyi párrá is lészen -
élvezzék e fergeteges, nagy kedvezményt!

                                    Most vegyenek, ez gyönyörű, örökös érték,
majdhogynem minden ingyen - erre csak, erre!

                                    Ez ritka, drága kép -
Elisabeth a trónon, és véle kisfia!

                                    Ez még oly megnyerő -
a képen szépen együtt a nagy família!

                                    Itt összebújnak ők -
e tálka dísze, lám, királyi pár!

                                    Itt a szép Elisabeth -
térdre hullva látni hagyja őt e csillogó pohár!

                                    Bőven ömlik itt a téma, ez a ritka, nagy varász,
hű, de hercig itt, ugye tetszik?

                                    E holmi mégse más: giccs! Giccs! Giccs!

                                    De mégse higgyed úgy:
a földi lét valódi íze finomabb netán!

                                    A tény nem érdekel, mert a tény,
ha ingyen árad, úgyis deprimál csupán!

                                    Elisabeth a sztár -
csak ő a téma jó sok éve már,
de azt, hogy ő ki volt, nem árulhatja el se könyv, se film, se jó tanár!

                                    Mi tiszteletre méltó, mi fényes itt e kép, mi más maradt e fényből,
csak ósdi hulladék: csak giccs! Giccs! Giccs!

                                    Csak annyi még a lényeg: drága Sisikétek ócska érdekember, ó, szegény!

                                    Mi népszerű e nő, bár az ő bankja hízott a bécsi nép tején!

                                    Bár önmagának élt, de gyermekéért Sophie-val harcban állt,
és visszakapja csakugyan, de pár év múlva eltaszítja drága kisfiát!

                                    De mért is jár a szám itt, ha semmi haszna nincs?

                                    Az álmok és a tények, a szar, no és a kincs - csak giccs! Giccs! Giccs!

Éljen

Károlyi:                    Ki hitte volna?

                                    Magyarország kiváltságokat kapott a Monarchián belül!

                                    Saját Nemzetgyűlés! Saját Minisztérium!

Andrássy:                És mindez barikádok és vérontás nélkül.

                                    Ezt egyedül Erzsébetnek köszönhetjük!

Károlyi:                    És az anyósa iránt érzett gyűlöletének.

                                    Az anyacsászárnő megeskette Ferenc Józsefet, hogy kemény marad.

                                    Hatalmi harc volt, Erzsébet győzött - ezért vagyunk mi most szabadok!

Batthyány:               Ezt nevezitek szabadságnak?

                                    Csak egy kicsivel hosszabbra engedték a láncot!

                                    Magyarország csak akkor lesz szabad, ha maga kormányozhat!

Andrássy:                A politikában nem lehet egyszerre akarni mindent, Batthyány!

                                    Türelmesnek kell lenni!

Batthyány:               Magyarország már így is túl türelmes volt!

                                    Meddig várjunk még?

Magyar nő:              Nyílik a templomkapu!

Fiatal nemes:          Népünk végre újraéled -
éljen, éljen, Erzsébet!

Férfiak:                    Hadd köszöntünk érte téged -
éljen, éljen, Erzsébet!

Nép:                           Szép lesz lennünk már magyarnak -
éljen, éljen, Erzsébet!

                                    Nem leszünk mi többé gyarmat -
éljen, éljen, Erzsébet! Erzsébet!

Lucheni:                    Erzsébet jót tett véled, ó, magyar,             Nép:   Éljen, éljen, Erzsébet!
a szabadság közel, no és a teljes zűrzavar!

                                    A nemzeti eszme az új divat ma már -
csak pár év, és összedől a Habsburg-kártyavár!

Lucheni:                    Jön a káosz, anarchia!                   Nép:               Magyar sebnek gyógyítója -

                                    Vége Bécsnek már!                                               éljen, éljen, Erzsébet!

                                    Nem élhet a régi világ!                                           Nemzetünknek szószólója -
                                                                                  éljen, éljen, Erzsébet!

Mind:                          Elisabeth! Elisabeth!

Mama, hol vagy?

2. jelenet: Hálószoba a császári palotában

Gyermek Rudolf:   Mama? Mama!
Mama, mondd hol vagy?
Mért nem vagy nálam?

                                    Merre lehetsz, hol az ölelés?

                                    Azt mondják, hogy túl sok a dolgod.
Mért nem vagy itt? Mért nem mesélsz?

                                    Mama, ha nem jössz, nem jön az álom -
árnyakat látok a falakon!

                                    Sírok, s nincsen, aki most ideül -
mama, mért hagysz egyedül?

Halál:                       Hisz úgysem hall, kár hívnod őt!

Rudolf:                     Ki vagy te?

Halál:                       Egy jó barát!

                                    Ha kellek majd, visszajövök…

Rudolf:                     Maradj!

Halál:                       Csak bátran hívj!

Rudolf:                     Én sose félek, hős tudok lenni,
összeszedem magam, hogyha kell!

                                    És egy macskát már ki is nyírtam -
ez durva világ, gyilkos egy hely!

                                    Jaj, mamácska, oly jó ott lennem nálad!

                                    Bárhova mész, sose viszel el!

                                    A sok rossz árnyék mind idegyűl -
mama, mért hagysz egyedül?

Idegklinika

3. jelenet: Idegklinika Bécs közelében

Lucheni:                    Che bambino stupido!

                                    Egy császárnétól nem lehet elvárni, hogy holmi gyerekekkel bíbelődjön!

                                    Neki kötelességei vannak -
a szegényekhez és a betegekhez kell mennie!

                                    De legszívesebben a szegény betegekhez megy: a bolondokházába!

Igazgató:                  Felség!

Lelkész:                    Micsoda megtiszteltetés!

Elisabeth:                Az ápoltakat szeretném látni!

Igazgató:                  Parancsoljon!

Windisch:                  Nézzék, ez a nő bolond,
vagy szörnyen szemtelen -
nem lehet ő Elisabeth,
hisz a császárné én vagyok!

                                    Bolond szegény!

                                    Úgy öltözködik, mint én!

Elisabeth:                Eresszék el azonnal! Beszélni szeretnék vele!

Elisabeth:                Nézz csak rám!                               Windisch:     Nézz csak rám!
Csak ismersz tán!                                                  Csak ismersz tán!
A császárné az én vagyok!                                   A császárné az én vagyok!

                                    Hajolj meg előttem!

Windisch:                  Szemérmetlen szélhámos - ez botrányos!

                                    Térdelj végre le!

                                    Csukják gyorsan tébolydába! Vihetik!

                                    Parancsolom én!

Betegek I.:                Szemérmetlen szélhámos - ez botrányos!

                                    Tébolydába zárják őt be izibe!

Betegek II.:               Szélhámos - ez botrányos!

                                    Tébolydába! Tébolydába!

                                    Bolond ez nagyon, vagy úgy tesz,
mintha nem tudná, ki is ő!

Betegek:                   Bolond ez nagyon, vagy úgy tesz,
mintha nem tudná, ki is ő!

Semmi, de semmi (Sárgaház - ballada)

Elisabeth:                Ó, bárcsak tényleg én lennék
kényszerzubbonyban -
fűzőm helyett az megköti a testemet -
ez megköti a lelkem!